Elindult a rendeleti háttér jogalkotási folyamata. Az első madár az érettségi rendelet, vagyis az érettségi vizsga vizsgaszabályzatának kiadásáról
szóló 100/1997. (VI. 13.) Korm. rendeletre vonatkozó módosítás előterjesztése. Az előterjesztést a Kormány még nem tárgyalta, de mi megtehetjük, talán még a véleményezésbe is bekapcsolódhatunk.
Ízelítőül:
Az előterjesztés a 2013/2014.
tanév május-júniusi vizsgaidőszakától módosítani kíván az előrehozott érettségi
vizsga fogalmán, mely szerint előrehozott érettségi vizsga letételére csupán –
további tényezők együttes figyelembevételével – élő idegen nyelvből, latin
nyelvből, informatikából kerülhet sor.
Emellett az előterjesztés javasolja a 2013/2014.
tanév május-júniusi vizsgaidőszakától az idegen nyelvi érettségi vizsgatárgyak
számának csökkentését is. A javaslat szerint a jelenlegi 24 idegen nyelv
helyett hat világnyelvből, egy klasszikus nyelvből és a nemzetiségek által
használt nyelvek közül a magyarországi középiskolában oktatott nyelvekből lehet
idegen nyelvi érettségi vizsgát tenni.
A Vizsgaszabályzat módosítása
érinti az érettségi vizsgák eredményes/elégséges letételéhez szükséges határ
20%-ról 25%-ra megemelését is, közép- és emelt szinten egyaránt.
Az előterjesztés teljes szövege megtalálható
Nos, ami a ponthatáremelést illeti, nem vagyok borúlátó, hiszen a 20% nem volt túl magas léc... Az idegennyelvi érettségivel kapcsolatban azonban mély szomorúsággal tölt el, hogy újabb korlátozásokat terveznek. Egyrészt ki az, aki el tudja jobban dönteni, mint a nyelvtanuló, hogy mely idegen nyelvből szeretne érettségit szerezni. Másfelől az Unióban pedig régóta vita tárgya a tagországok nyelveivel és egy, mindenki által használt nyelv (jelenleg ugyebár az angol) közti elvi egyenlőség megteremtése.
VálaszTörlésUgyanez a problémám az előrehozott érettségi vizsgák korlátozásával. Azt gondolom, ha ezt is korlátozzuk, akkor nehezebb dolgunk lesz a tehetséggondozásban, aminek terén amúgy is gyerekcipőben jár oktatásunk.
Valóban nem jelenthet gondot az elégséges küszöb megemelése. Bár nem igazán világos, hogy a 25% hogy jött ki... Miért nem a régi 30%? Úgy tűnik, megint a hasukra csaptak.
VálaszTörlésAz előrehozott érettségi vizsgák korlátozása tökéletesen érthetetlen, ostoba, szűk látókörű... Zajosan a zászlajukra tűzték a tehetséggondozás feladatát, majd most leszűkítik az előrehozott érettségi vizsgatárgyak körét... Hogy is van ez????? A tehetséggondozás, eddig legalábbis úgy tudtam, szükségszerűvé teszi az egyéni előrehaladási ütemet, ez pedig az előrehozott érettségit.
Nem értem...
Akinél az előrehozott érettségi fő célja a tehetséggondozás,ott valóban nem lenne indokolt a tantárgyak körének szűkítése.
TörlésNincs rálátásom a többi tantárgyban letett előrehozott érettségikről, csak a némettel kapcsolatban tudok nyilatkozni.
Szerintem az előrehozott érettségit (legalábbis akik eddig németből levizsgáztak) a diákok inkább arra használtak, hogy egy évig semmit se kelljen tenni, így az egy év alatt is inkább felejtettek.
Más lenne, ha utána emelt szintű érettségi letételére lehetne kötelezni.
Ha olyan tantárgyról van szó, amit az utolsó egy/két évben már nem tanulnak tovább, akkor persze teljesen indokolt az előrehozott érettségi.
nem teljesen idetartozik:
Több diák később, a 11/12-ik után már rájött, hogy fontos a nyelv. Ilyenkor lenne indokolt egy intenzív nyelvi évfolyam azok számára, akik valóban szeretnének továbbjutni (megfelelő követelményrendszerrel, pl. emelt szintű érettségivel)
Az általános iskolából ide kerülve még nem voltak eléggé érettek, hogy a nagy nyelvi óraszám adta előnyöket kihasználhassák.
Martin